5. fejezet - Vigyázok rád!

Itt is van az utolsó előtti részt. Samuel szemszögéből írtam. Úgy döntöttem, egy kicsit eltér az eredeti mesétől - ami már eddig is eltért néhány részlettől. Remélem kíváncsivá teszlek ezzel a résszel és el tudom érni, hogy kíváncsian várjátok már a következő évadot/könyvet. Nem várt fordulatok, ki nem mondott szerelem... Jó olvasást kívánok, Katherine. 

Samuel Perry

1511. július 31. - Kedd

 Eljött a nagy nap. Lejárt az a 3 nap, amit adtam. Összecsomagoltam a varázsszert és elindultam a kastély felé. Arra számítottam, hogy az őrök az utamat állják majd, de ez nem így volt. Talán beletörődtek a sorsukba. 

 A trónteremhez vezető lépcső felé vettem az irányt, de ott senki sem volt. Furcsának találtam, mivel a legtöbb időt a mi jó királyunk a trónterem falain belül tölti elképzelni sem tudtam, hol lehet. Elővettem a tükrömet s belenéztem. Nem saját magam láttam, hanem Oliviát és az egész udvart egy hatalmas szobában. Tudtam, merre találom, mert már egyszer jártam ott. 

 A lépcsőházban a hatodik forduló után végre felértem a 3. emeletre. Végigsétáltam a folyosón és a bal oldali utolsó szobába nyitottam be. Ahogy a tükröm is mutatta, mindenki ott volt. Az őrök, a szolgák, a királyi család minden egyes tagja. Körbenéztem és megláttam Oliviát az ágyon fekve. Olyan volt, mintha aludt volna. Lassan vette a levegőt és a mellkasa is lassan emelkedett. Mindenki más számára úgy tűnhetett, mintha altatót kevertek volna az italába. Ez részben igaz is volt, de a szépséges hercegnőt egy varázslat kerítette hatalmába. 

   –  Mi történt itt? – Kezdtem elveszíteni a fejem. 

   –  Senki sem tudja. A személyzet azt mondja, egyik percről a másikra összeesett – a király szomorúan lehajtotta a fejét és a tenyerébe temette azt. Megértem, aggodalmát. 

 Közelebb mentem a lányhoz, tanulmányozni kezdtem. Megfogtam az egyik kezét és láttam rajta azt a gyűrűt, ami egyszer az én ujjamon is volt. Az a gyűrű csakis a legrosszabbat jelentheti. 

   –  Járt valaki nála? – Kérdeztem és a király felé fordultam. 

   –  Nem. Senki sem vette észre, hogy járt volna valaki nála. 

   –  Pedig valaki adott neki egy gyűrűt! – Felemeltem a kezét, hogy megmutassam a gyűrűt, ami az ujjain volt. – Ez az oka mindennek! – Mindenki elszörnyedt, megijedt és saját magát okolta. 

  –  Ki volt az? Kié a gyűrű? – Valaki a szolgák közül előrelépett és Olivia mellé érve látszott rajta, hogy nagyon közel álltak egymáshoz. 

  –  Sajnos nem mondhatom meg, kié. – Nem érdemelték meg, hogy tudják, ki volt képes erre. Azon kezdtem el gondolkodni, mit is mondhatnék. Nem akartam, hogy gyengének tűnjek és azt sem akartam, hogy itt hagyjam őt. – Ezért ti vagytok a hibások! Nem őriztétek rendesen! – A hangom megemelkedett miközben beszéltem. –Ezért nem veszem le rólatok az átkot. Nem érdemlitek meg. Most pedig Olivia velem jön! Elviszem innen és biztonságba helyezem! 

  –  Nem teheted meg! 

  –  De igen! Megteszem! – Mintha újra az esküvőn lennék. A király most is értetlenkedett, de nem tehettem ellene semmit. Nem tudtam és nem is akartam megváltoztatni John-t. 

 Felemeltem Oliviát és elindultam vele a lépcsőn. Utánam jöttek az őrök, de könnyedén elbántam velük. A palota elé érve elszórtam a port és ráolvastam a kastély és a birodalom összes lakójára. Pár pillanat alatt hatni is kezdett, de nem vártam meg. Sietősen összepakoltam a szükséges dolgaimat és úgy döntöttem elhagyom ezt a helyet. Itt már úgy sem vár rám semmi. 

 Hosszas utazásba kezdtem. Nem tudtam, hol rejthetném el a hercegnőt. Nem tudtam még, hogyan vegyem le róla azt a nyavalyás gyűrűt. Egy részem szerette volna, hogy olyan legyen, mint én. Más részem viszont undorodott a tudattól, hogy olyan szörnyűségekre lehet majd képes, mint én. Szerettem volna, ha ő legalább szép hosszú és teljes emberi életet él, olyant, amiben én nem vagyok benne. Olyant, ahol boldogságban, szeretetben és biztonságban felnevelheti kis gyermekeit. Ahol egy szerető fél vigyáz rá. 

 De tudtam, hogy akire az a bizonyos gyűrű kerül, egy kivételes személy, kivételes adottságokkal. Arra is rájöhettem, hogy ez igen nagy ritkaság. Ha valakire rákerül a gyűrű, nem lehet mit tenni. Nem változtathat sorsán és nem titkolhatja le, kicsoda is ő valójában. 

 Megesküdtem, hogy vele maradok. Nem fog érdekelni senki és semmi. Az lesz a célom, hogy biztonságban tudjam őt. Eddig a pillanatig senki sem tudta ezt nálam elérni. Csakis önös érdekek hajtottak, de most hogy végre van egy ilyen személy, felelősséget érzek. Felelős leszek a sorsáért. Felelős leszek mindazért, amit az ébredése után fog elkövetni.